Meghasadt a zárt sötétszürke felhő és a résen át, mintha a jó Isten nézett volna le egy pillanatra, néhány napsugár aranyozta be a Szolyvai Emlékparkot. A könnyeit törölgető idős nő is felfigyelt a jelenségre.
– Azért jöttem, hogy az édesapámra emlékezzek – mondja a Munkácson élő Gizella néni.– Nézze, olyan, mintha ő üzenne nekem az égiek közül…
Az idős asszony édesapját Király Józsefnek hívták. Családja köréből vitték el háromnapos „malenykij robotra”. Gizella akkor tizenkét éves volt és nagyon szerette volna viszontlátni az édesapját. Ez azonban nem adatott meg neki. Károly több ezer sorstársához hasonlóan valamelyik egykori fogolytábor temetőjében, jeltelen sírban alussza örök álmát.
– Harminckilenc évesen veszett oda – folytatja Gizella. – Ezüstgyűrűt vett nekem, amikor csupa jelessel befejeztem az első polgárit. Azt mondta, aranyat kapok, ha a második osztályban is ilyen eredménnyel fogok tanulni. Sajnos, nem jött haza. A fiam rá hasonlít…
Megkondul a lélekharang. Miközben az emlékezők, köztük hazai és külföldi diplomaták, parlamenti képviselők, kisebbségi szervezetek vezetői mondják el gondolataikat a hatvanhat esztendeje történt elhurcolásokról, az áldozatokról. Virágot tartó egyenruhás fiatalok állnak díszőrséget.
– A Halicsszka Rusz cserkészcsapat tagjai vagyunk – mutatkozik be Kiril Arbatov, a hét éve létező alakulat vezetője. – Ukrajna nyugati megyéiben tevékenykedünk kifejezetten azzal a céllal, hogy felkutassuk és gondozzuk a háborús emlékjeleket, katonasírokat. Felfogásunk szerint a halott katona nem ellenség, s bármely oldalon is harcolt, megérdemli a kegyeletet. Szolyván először vagyunk. Szívszorító itt lenni.
Az emelvényen a szolyvai magyar iskola tanulói lágerverseket szavalnak, énekelnek, majd a benei Holozsi Imre szavalja el néhai hozzátartozója, Holozsi Károly lágerben írt megrázó versét. A hallgatóság soraiban idős férfi sárgaréz lövedékhüvelyt szorongat. Demes Sándor Kisdobronyból jött fejet hajtani az elhurcoltak emléke előtt. Ő a testvérbátyját siratja immár hatvanhat éve, aki Belaruszban nyugszik jeltelen sírban. A rézhüvelynek pedig története van.
– Negyvennégy őszén visszavonuló honvédek szálltak meg nálunk éjszakára. Másnap elmentek, de egyikük otthagyta ezt a magyar gépágyúlövedék rézhüvelyéből készített emléktárgyat. 1943 és az M.GY. monogram van belevésve, s az illető az édesanyjának ajánlja. Én szerettem volna a Magyar Hadtörténeti Múzeumnak ajándékozni, de az idén nem jött onnan senki. Jövőre újra elhozom…
A történelmi egyházak képviselői ökumenikus istentisztelettel erősítették az emlékezőket.
Dr. Tóth Mihály, az emlékparkbizottság elnöke arról tájékoztatja lapunkat, mi mindent tettek eddig azért, hogy a park az elhurcolt, ártatlanul elpusztított ezrek méltó és kegyeletteljes emlékjele legyen.
– Az idén befejeződött a terület beépítése. Elkészült a kápolna, a vizesblokk is átadásra került. De talán ennél is fontosabb, hogy sikerült rendezni a jogi formaságokat. Helyükre kerültek az útjelző táblák, melyek az idetalálást könnyítik meg. A parknak állandó gondnoka van, aki felügyeli, ápolja a létesítményt. Külön kiemelném Vass István áldozatos munkáját, aki az emlékhely főkurátora. Most már csak azt szeretnénk elérni, hogy végre az ukrán állam is hozzájáruljon a létesítmény fenntartásához.
A felszólalók közül többen – így a megyénkben lévő külképviseletek nevében Fodor Zsolt konzul, Kiss Sándor, a Magyar Parlament Jobbik-os képviselője, Köteles László, a Csemadok alelnöke, Matkovits Kretz Eleonóra, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre elnöke – köszönetet mondtak az emlékparkbizottság tagjainak áldozatos munkájáért, mert kell az ilyen szent hely, ahol fejet hajthatunk egy esztelen rendszer rémtetteinek ártatlan áldozatai előtt.
* * *
Beregszászban november 21-én, vasárnap emlékeztek meg a 1944-ben elhurcoltakról. A rendezvény annál az épületnél kezdődött (ma az 5. számú középiskola), ahonnan 66 évvel ezelőtt elindultak a háromnapos munkára a beregszászi férfiak. Dr. Balogh József, a BMKSZ választmányi tagja tartott emlékező beszédet, majd a jelenlévők megkoszorúzták az emléktáblát. Lőrinc József túlélő megkongatta a harangot, majd Zubánics László történész, az UMDSZ Nemzeti Tanácsának elnöke idézte fel a hatvanhat éve történteket.
Búcsúban istentisztelet keretében emlékeztek meg a mártírhalált halt hősökről a helyi emlékműnél. Iván Gusztáv református lelkipásztor kihangsúlyozta: Engedjük, hogy Isten szent szava megszólítson bennünket, és azokra emlékezzünk, akiket csupán három napra vittek el, de végül évekig ott maradtak, vagy soha vissza nem tértek. Itt maradtak viszont az asszonyok és leányok, akikre ráhárult a férfimunka, de ők azt teljesítették. Az a generáció mutat pédát mind a mai napig minden kor számára.
Bohán Béla római katolikus plébános szintén lerótta kegyeletét, mint ahogy Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka is.
A megemlékezés koszorúzással és a Szózat eléneklésével ért véget.
Forrás: Kárpáti Igaz Szó