Szuperhold szombaton: 19 éve volt legutóbb ennyire közel

A Holdat a szokásosnál nagyobbnak és fényesebbnek látjuk szombaton, március 19-én, amikor égi kísérőnk közelebb kerül a Földhöz, mint bármikor az elmúlt tizenkilenc évben.

A szuperholdnak is nevezett égi jelenség azzal magyarázható, hogy ekkor a Hold a perigeumba, azaz pályája közben a Földhöz legközelebb kerül. Ekkor 356 577 kilométerre lesz a Földtől, holott az átlagos távolság 382 900 kilométer. Legutóbb ennyire közel 1992-ben volt a bolygónkhoz – olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.

A korábbi szuperholdak némelyike természeti katasztrófákkal esett időben egybe. Így történt ez 1974 karácsonykor, amikor Darwin városát Ausztrália történetének egyik legsúlyosabb elemi csapása, a Tracy-ciklon szinte teljesen lerombolta. A természeti katasztrófában 71 ember vesztette életét, és megsemmisült az épületek 70 százaléka. Harminc évvel később, 2004. december 26-án a szökőár a délkelet-ázsiai térségben körülbelül háromszázezer ember életét követelte.

A tudósok meggyőződése szerint azonban nincs összefüggés a természeti csapások és a szuperhold jelensége között.

Mint Peter Wheeler, a Nemzetközi Rádiócsillagászati Központ kutatója hangsúlyozta, a szuperhold nem vált ki sem földrengést, sem vulkánkitörés. “Legfeljebb a szokásosnál alacsonyabb apályt és magasabb dagályt észlelhetünk a jelenség idején, de semmi olyasmit, ami aggodalomra adhatna okot” – emelte ki Wheeler.

Forrás: transindex.ro

Szólj hozzá!