Hónap: 2011 április

A múlt terheivel félúton

Az idő gyorsan halad, a régi sérelmek viszont maradnak: a szlovák–magyar kapcsolatokban egyelőre nem tapasztalható lényeges javulás. Vagy ahogyan a pozsonyi Új Szó c. napilap publicistája fogalmazott: „Az összes szlovák párt a magyar alkotmány elfogadását várta, hogy elmondhassák ugyanazt: Szlovákiának…

Törvényellenes testületi ülés Esztergomban

Az esztergomi Fidesz-frakció kedden a polgármester és a többi frakció képviselőinek tudta nélkül, törvényellenesen tartott testületi ülést, ahol több oktatási és kulturális intézmény bezárásáról, összevonásáról is döntöttek. Az LMP a megyei Kormányhivatalhoz fordult. 2011. április 12-én, kedden az esztergomi Fidesz-frakció…

Támogatókra vár a Beregszász TV

Baleckij Vologya, ismertebb nevén Pitkin három éve áll a beregszászi TV-9 élén. Kezdetben csak a városban sugároztak, később a szerződéshosszabbítás elmaradása miatt egy másik kábelszolgáltató után néztek. Naponta három nyelven – magyarul, ukránul és oroszul – nyolc órában jelentkeznek. 27…

A Fidesz-kormány és a békekölcsön – ez valami vicc?

Az LMP szerint az államadósság kifizettetése az állampolgárok és cégek „önkéntes” adományaival a jó öreg békekölcsönt idézi. Az adósságot a kormánynak máshogy kellene csökkentenie. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ma bejelentette, hogy jelentős adókedvezményt kapnak azok, akik egy bizonyos “Összefogás…

Nem kezelhetetlenek a horgosi gondok

Horgoson, mint ismeretes, hétfőn igen viharos szülői értekezletet tartottak. A beilleszkedni képtelen, agresszív roma diákok által meglopott, bántalmazott, tanulásukban hátráltatott magyar gyerekek szülei panaszáradatot zúdítottak a helyi és községi vezetőkre segítséget remélve. Módjában és jogában áll-e az MNT-nek, illetve az…