52 millió forint összegű bírságot szabott ki az adóhatóság

Befejeződött az adóhatóság téli ellenőrzéssorozata. A fővárosban és Pest megyében lefolytatott több mint 1600 vizsgálat egyharmadában tárt fel valamilyen hibát, hiányosságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amelyhez kapcsolódóan 52 millió forintot meghaladó összegű mulasztási bírság kiszabásáról és tizenöt üzlet bezárásáról is intézkedett – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a NAV.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának adóellenőrei és végrehajtói 2011. november közepétől pénzügyőrökkel, járőrökkel, valamint a fővárosi és a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek munkatársaival közösen folytattak ellenőrzéseket. Ennek során jellemzően az adóköteles bevételek bizonylatolását, a szabálytalan foglalkoztatást, valamint az áruk eredetét vizsgálták, de kiemelt szempont volt a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartása is.

A több mint 1600 ellenőrzés 31%-ában tárt fel valamilyen hibát, hiányosságot az adóhatóság, a kiszabott bírság összege meghaladja az 52 millió forintot, továbbá tizenöt adózó üzletét zárták be.

A bizonylatadási kötelezettség terén összességében pozitív változás következett be, a jelenlegi tapasztalatok szerint többen adtak nyugtát, számlát, mint 2010-ben. Ugyanakkor a foglalkoztatottakkal kapcsolatos kötelezettségek terén azonban lazult az adózási fegyelem, egyre több munkavállalót alkalmaznak feketén.

A revizorok több budapesti színház ruhatárában és büféjében is ellenőriztek, amelyek nem várt eredményekkel zárultak: minden vizsgált színházban komoly szabálytalanságokat tártak fel, a tucatnyi nyugtaellenőrzés mindegyike megállapítással zárult és néhány esetben az alkalmazottakat is feketén foglalkoztatták.

Egy belvárosi luxusétteremről kiderült, hogy az alkalmazottak mindegyikét – a kézilánytól kezdve a pincéreken át a szakácsokig – bejelentés nélkül dolgoztatták, de előfordult olyan eset is, hogy egy előkelő szálloda ékszerüzletében sem kaptak számlát az ellenőrök az igen borsos áron kínált ékszerről.

Mindezeken túl a NAV továbbra is folytatja a szolgáltatási szektor eddig kevésbé vizsgált területeinek ellenőrzését és vizsgálja az adókötelezettségek teljesítését, különös figyelmet fordítva a foglalkoztatás terén tapasztalt visszaélések felszámolására.

Forrás: Objektív Hírügynökség

Szólj hozzá!