Gyakran feltártunk méltatlan emberi sorsokat a rokkantakról. Főleg azokról írtunk eddig, akik már hosszú évek óta rokkantak és az új rokkant-törvény kapcsán ki penderítették őket az ellátórendszerből, vagy drasztikus visszaminősítésük által segélyes pénzeket kapnak. Rehabilitálhatónak vélelmezve őket, maximum 3 évig maradhatnak még az ellátórendszerben és utána mindennek vége. Manapság, 50-60 éves súlyos betegeket kényszerítenek egy élet munkájában megrokkantan öngondoskodásra úgy, hogy semmilyen munka nem várja azokat sem, akik csökkentett munkaidővel még esetleg foglalkoztathatók lennének. A legszomorúbb, hogy erre, a társadalom még csak fel sem horkan. Még annyit se mond senki, hogy ejnye-bejnye, ezt azért mégsem így kellett volna csinálni a betegekkel? Most, egy olyan esetet szeretnénk bemutatni, amikor egy súlyos beteg ott áll az ajtóban, de nem nyer bebocsájtást az ellátórendszerbe, pedig a gyilkos-kórral évek óta heroikus küzdelmet kell vívnia. Vegye tudomásul, hogy az ellátórendszerbe nem mehet, oda belépni tilos?
Íme, egy elrettentő betegeset: „Én nem léphetek be az ellátórendszerbe, ha rokkant vagyok, akkor sem”?
Az 50 éves asszonyhoz, az elmúlt években nem volt kegyes a sors. Egymás után csak jöttek, és jöttek a bajok. Először méhrákkal kellett megküzdenie! Komoly műtéten esett át. Majd pedig rázúdult a sok egészségügyi probléma.
A háziorvosa javasolta számára a rokkant ellátás iránti igény benyújtását.
Először, a keresőképtelenségi véleményezéshez, amit az NRSZH-hoz kellett az orvos szakértői felülvizsgálathoz benyújtani, rendesen fel lettek sorolva a diagnózisok, de mire az NRSZH I. fokú szakvélemény elkészült, addigra leapadt a precizitása a dokumentumnak.
A háziorvosnak készült 2012.04. hóban a NRSZH felülvizsgálati dokumentuma, mely a keresőképtelenségre vonatkozó szakvéleményt adta. Ez alapján 43% mértékű össz szervezeti károsodással, megváltozott munkaképességűnek vélelmezték a beteget. Ez, ha NRSZH I. fokú szakvélemény lett volna, akkor megváltozott munkaképességű személy lenne most az asszony. Már itt is komoly problémák mutatkoztak az egészségével, mert a ráknak volt rosszindulatú fajtája is, és volt jóindulatú tumor is a szervezetében. Az ízületeket megtámadó autoimmun betegsége is kialakult. Azon kívül, átesett egy komolyabb térdműtéten is, mert egy vastagabb ínköteg szakadása ágyhoz kötötte, és a továbbiakban erősen korlátozta őt abban, hogy a munkáját elláthassa. A túlsúly is nehezítette mozgását, a fizikai terhelhetőségét.
Négy hónappal később, 2012.08. hóban, amikor még rosszabbodott az állapota, akkor viszont az NRSZH orvos-szakértői I. fokú szakhatósági vélemény dokumentációja javulást vélelmezett a „papírforma”szerint. Akkor az I. fokú szakhatósági határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül fellebbeznie kellett volna. Ő azonban járatlan volt ezekben a teendőkben. Mindig is szerette a munkáját, és mindent megtett azért még súlyos betegen, rákosan is, hogy a munkavégzéssel próbálkozzon. A helytállás egyre nagyobb fizikai és lelki terhet rótt rá. A felülvizsgálatkor már betegebb volt, mint a 4 hónappal azelőtti NRSZH felülvizsgálat alkalmával. Nemcsak betegebbnek érezte magát, hanem a valóságban is egyre szaporodtak az újabb és újabb diagnózisai. Már bővült a paletta a magas vérnyomással is, sőt, már újabb műtétre javasolták, most a tüdejével, mert abban is megjelent sok apró jóindulatú daganat. A betegségei miközben egyre szaporodtak, aközben a papíron a diagnózisok egyre fogytak! Egyre betegebben lett, de „papíron” viszont egyre gyógyultabbá nyilvánították.
Utóbbi okán, az össz- szervezeti károsodás vélelmezése, csak 38% mértékűre sikeredett. E közben nem történhetett látványos gyógyulás a két felülvizsgálati időtartam között, hiszen mindössze 4 hónap telt el. A „sok-ismeretlenes” matematikai képlettel, a sokféle számolgatással, a nagybeteg asszonynak mégis, mindössze 38% mértékű lett a NRSZH felülvizsgálati szakvéleményben leírt számadata. Az NRSZH I. fokú szakvélemény szöveges indoklásában, rehabilitáció nélkül is munkaképessé nyilvánították a beteget. Mindössze középsúlyosnak vélelmezték az állapotát a komoly betegségekkel. Hogyan dolgozhatna, ha ennyire beteg? Öt éven belül, nem szokták a tumoros betegeket teljesen gyógyulttá nyilvánítani az orvosi szakirodalom szerint. Őt, lényegében 3-4 év után annak nyilvánították, miközben egyre csak szaporodtak a szervezetévben a tumoros betegségek.
A felülvizsgálat óta a beteg állapota még tovább romlott. A tüdejét az óta meg is kellett műteni. Autoimmun betegség megtámadta a fülét is, melyre állandó szteroid kezelést kap, hogy elviselhetők legyenek a tünetek. Ennyi súlyos baj után a legtermészetesebb reakciója a szervezetnek, hogy lelkileg is belebetegszik a sok bajba az érintett, és depresszió gyötri a szenvedőt. A legszomorúbb az, hogy egyetlen fillér ellátásra sem jogosult ez a súlyos beteg asszony! A csapda, pedig fel van számára állítva. Ketyeg az 1095 napos bomba. Ha nem lesz biztosított, dolgozni nem bír, ellátás nem jár számára. Még a szükséges gyógyszereihez sem juthat hozzá, ha érvénytelen a TAJ kártyája. A semmi jövedelemből fizetnie kell a 6.390,- Ft/fő/ hó fix egészségügyi hozzájárulást. A törvény szerint, akinek az utolsó 5 éven belül nincs 3év, azaz 1095 nap biztosítási jogviszonya, akkor a folyton emelkedő öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig egyetlen fillér sem jár, ha 99%-os mértékben egészségkárosodott akkor sem!
Ez a példa ékes bizonyíték arra, hogy manapság annyira megszigorodtak a felülvizsgálati kritériumok, hogy még egy súlyos betegnek is rendkívül keskeny mezsgye vezet egy kicsi kapun át az ellátórendszerbe. A keskeny résen pedig nem férhet be. A rendszerből távozni villámgyorsan lehet, azonban bejutni nagyon nehéz, ezt mutatják a betegtapasztalatok. Súlyos betegen 50 év felett, még, ha csökkentett időben bírna is dolgozni, akkor sincs megoldva a részidős foglalkoztatása, mivel munka, az nincs. A napi 4 órás foglalkoztatással, évenként csak félévnyi szolgálati idővel gyarapodhatna a nyugdíjjogosító idő is. Ez, a súlyos beteg számára nem jelent megoldást a túléléshez!
A rendszerbe bejutni csaknem képtelenség a megrokkant ember számára. Aki a „vak szerencse folytán bejut”, az sem örülhet sokáig. Fel kell hagynia minden reménnyel, hogy súlyos betegen bent maradhat az ellátórendszerben, mert a kirostáló felülvizsgálatok alkalmával tovább szelektálják. A legtöbb felülvizsgálandó rokkantnak, a maximum 3 éves rehabilitációs időszakon túl, már tovább nincs kegyelem! Ez a betegeset is bemutatja, hogy a korhatár alatti rokkantak esélyt sem kapnak a túlélésre. Nem a betegség miatt, hanem a rossz tartalommal megtöltött törvények miatt!