Kategória: Hírek a Vajdaságból

„Zsigerből történő politizálás Zentán”

A zentai önkormányzat ezúttal egy kiemelt jelentőségű művelődési intézet igazgatóbizottsági tagjának leváltását illetően kerülte meg az MNT-t A zentai önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács közötti illetékességi összetűzés újabb fejezettel folytatódik – derült ki szerdán Szabadkán, a dr. Korhecz Tamás,…

Nem létezik kis és nagy szabadság

Többször meséltem már tréfásan, de egyre keserűbb szájízzel, hogy akkor voltam kollégáimmal leginkább szabad a sajtóban, miután privatizálták munkaadó cégem, a Zombori Rádiót. Közel harminc évet töltöttem ebben a médiaházban, amely soha nem volt, nem lehetett független az alapítójától. Az…

A múlt terheivel félúton

Az idő gyorsan halad, a régi sérelmek viszont maradnak: a szlovák–magyar kapcsolatokban egyelőre nem tapasztalható lényeges javulás. Vagy ahogyan a pozsonyi Új Szó c. napilap publicistája fogalmazott: „Az összes szlovák párt a magyar alkotmány elfogadását várta, hogy elmondhassák ugyanazt: Szlovákiának…

Nem kezelhetetlenek a horgosi gondok

Horgoson, mint ismeretes, hétfőn igen viharos szülői értekezletet tartottak. A beilleszkedni képtelen, agresszív roma diákok által meglopott, bántalmazott, tanulásukban hátráltatott magyar gyerekek szülei panaszáradatot zúdítottak a helyi és községi vezetőkre segítséget remélve. Módjában és jogában áll-e az MNT-nek, illetve az…

Célkeresztben a Damjanich-emlékmű

Milenko Jovanov és Branislav Ristivojević, a Szerbiai Demokrata Párt tartományi tisztségviselői tegnap fekete nejlonfóliával takarták le az Adán lévő Damjanich-emlékművet. Mint mondták, így tiltakoznak az emlékmű felállítása ellen, és amiatt, hogy az önkormányzati, tartományi és köztársasági szervek még nem távolították…