December 19-én volt pontosan egy éve, hogy nem sorakozunk az Európai Unió országainak nagykövetségei előtt vízumot kérvényezni. A megaláztatásoknak vége – hihetnénk, de nem biztos, hogy így is van. Mert az még hagyján, hogy most a Belügyminisztérium tolóablakai előtt sorakozunk, hogy új biometrikus útlevelet igényeljünk, de az a marhák módjára történő terelgetéstől, éjszakás várakozástól is megalázóbb, hogy egyeseknek az útlevél kérvényezésére sincs pénzük, nemhogy vízum nélküli utazgatásra.
A számok mutatósak: 2 millió új útlevél kiadása egy év alatt. Viszont 60 000-rel többen élnek a szegénységi küszöb alatt, mint tavaly, és 300 000-rel kevesebben lépték át az országhatárt, mint tavaly, a vízumkötelezettség idejében. És mit mondanak ezek a számok? Hogy nem a jóindulat, nem is az idő, hanem a pénz hiányzik a leginkább, hogy Szerbia polgárai vérbeli turistákká váljanak.
Egy közép-szerbiai falu 65 éves lakója számára azonban épp az idő az, ami hiányzik. Pontosabban egy munkanap, még pontosabban 8 óra munka – hogy nyugodtan élvezhesse megérdemelt pihenését, azaz a nyugdíjas éveket. Ha újévig nem nyeri meg valamely cég jóindulatát, amely hajlandó lesz bejelenteni egy napra, ugrott a nyugdíjba vonulás még legalább két évig, mert időközben fölemelik a nyugdíjkorhatárt 65-ről 67 évre.
Egy internetes fórum hozzászólója egyszerű és gyors megoldást javasol: alapítson az említett úr céget, jelentse be magát egyetlen munkásként, fizesse be magának a járulékokat, majd két nap után jelentse ki a céget. Mindez, írja a hozzászóló, megúszható potom 200 euróból. A hozzászóló vagy viccel, vagy már nagyon régen nem él Szerbiában. Akinek Szerbiában sikerül az újévi ünnepek előtt 15 nap alatt sikerrel venni minden bürokratikus akadályt, és céget alapítani, annak nagyon jó kapcsolatai kell, hogy legyenek, egyébként mindenki tudja, hogy ez lehetetlen. Egy olyan emberről van szó, aki 35 évet ledolgozott egy állami gyárban, nem vezető pozícióban, egy kis faluban él… egyszóval nem hiszem, hogy az illető az a fajta ember, aki ezt meg tudja tenni ennyi idő alatt, még ha van is 200 euró a zsebében (ami, ha jól sejtem, valószínűleg egy havi fizetése lehet).
Szóval mi a megoldás? Alighanem nincs megoldás. Ne legyen igazam, de ez az ember 65 vagy 67 évesen, teljesen mindegy, fáradtan és mindenből kiábrándultan nyugdíjba vonul, és ugyanúgy éli majd az életét, mint szinte minden szerbiai nyugdíjas. Ha van is neki biometrikus útlevele, nem hiszem, hogy sokat fogja használni – az a gyanúm, a nyugdíját nem utazgatásra fogja költeni.
Európában utazgatva sok idős embert látok, hátizsákokkal, turistacsoportokban vagy csak párosával, járják a várost, nézelődnek, vásárolgatnak. Általában németek, hollandok, skandinávok… Azt hallatottam, a svédek, amíg dolgoznak, évekig gyűjtenek arra, hogy majd ha nyugdíjasok lesznek, utazgathassanak a világban. Szerb nyugdíjas csoportot még egyszer sem láttam.
Talán mert nem tudnak spórolni? Vagy csak mert inkább olyan otthonülős típusok? A számítógép előtt töltik az összes idejüket? Nem valószínű. Ugyanis számítógép használat terén is az európai ranglista végén kullogunk: a szerbiai háztartások felében van csak számítógép, habár azt is általában csak a család fiatalabbjai használják, az összlakosság 45 százaléka sohasem használt komputert, és több mint fele sosem böngészett az interneten. Tehát még a virtuális világot sem igazán járjuk be, attól pedig, hogy mi is igazi turisták legyünk idős napjainkra, nagyon messze tartunk.
Forrás: Magyar Szó