„Nem ehetjük meg a papírt, ti sem ehetitek meg”: szegénység az EU-ban
A válság második, még súlyosabb hulláma ezután következik: nem fog működni, hogy a megszorítások pont a legszegényebbeket érintik.
Európa országai a gazdasági válság miatt megszorító intézkedések bevezetésére kényszerülnek; egyes szakemberek és döntéshozók előrevetítik, hogy a válság második, még súlyosabb hulláma még csak ezután következik. Az államadósságok mérséklése, gazdaságélénkítés, a pénzügyi szektor stabilizálása, az euróövezeti válság váltak top témákká. Ezzel egyidőben azonban – legalábbis deklaratív szinten – a nemzeti és uniós szociálpolitikák is előtérbe kerültek.
A közös uniós cél – 2020-ig EU-szerte 20 millióval csökkenteni a szegénységi kockázatban élők számát – másfél éve talán reálisnak tűnt, ám a mostani gazdasági konjunktúrában inkább hurráoptimistának mutatkozik. Hogy az EU2020 című “tízéves terv” ezen eleme mennyire tartható, voltaképpen senki sem tudja, annyira sokváltozós a képlet. Nyilván az EU döntéshozói fenntartják: mindez megvalósítható, tehát dolgozni kell rajta. Ennek az lehet a pozitív hozadéka, hogy a továbbiakban egyre inkább a tagállamok körmére néznek, betartják-e vállalásaikat, alkalmazzák-e stratégiáikat.
Október 17-18-án tartotta legelső évi gyűlését Krakkóban az Európai Szegénység és Szociális Kirekesztés Elleni Platform. 400 küldött, köztük döntéshozók, civil szervezetek és a média képviselői tanácskoztak az EU2020 megvalósításának feltételeiről és lehetőségeiről. A küldötteknek át kellett volna tekinteniük, mi történt az utóbbi egy évben a tagállamokban, és mik a középtávú tervek – ám mivel több országban érdemleges dolog nem történt, vagy ha történt is, nem volt, aki beszéljen róla, ez a feladat nagyrészt beteljesületlen maradt. A platform minden évben összeül majd, hogy a szegénység elleni harc lépéseit nyomon kövesse és “terelgesse”.
Tavaly a szegénység elleni európai év zárókonferenciáján többen is hangsúlyozták, hogy a megszorításokkal ne pont a legsérülékenyebb társadalmi rétegeket taszítsák még nagyobb szegénységbe. Ezt a tanácsot a legtöbb tagállam időközben “elfelejtette”, hiszen a munkanélküliség növekedésével párhuzamosan éppen hogy csökkentették a szociális támogatások mértékét, illetve szigorították a segélyek odaítélésének feltételeit. A krakkói konferencián a résztvevők meghatározták a legsérülékenyebb rizikócsoportokat, és javaslatokat fogalmaztak meg a jó gyakorlatok alkalmazásáról, a különböző csoportok felzárkóztatásának speciális feltételeiről. Kulcsszavak: szociális gazdaság (social economy) és befogadó növekedés (inclusive growth).
Kik Európa szegényei?
A közel félmilliárd lakosú Európai Unióban 2008-as adat szerint több mint 80 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt, és ebből 40 millió ember él súlyos szegénységben. Több mint felük nő, és több mint 20 millióan gyerekek. Minden ötödik EU-s polgárt fenyeget a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázata. Minden ötödik 25 év alatti fiatal munkanélküli, így a kockázati csoportba kerül.
A munkahellyel rendelkezők közt 8% tartozik a “dolgozó szegény” kategóriába, ám a munkanélküliek közt 44% az arányuk. Átlagban az uniós polgárok 8%-a a legszükségesebb dolgokban is hiányt szenved, mint például telefonhoz való hozzáférés vagy fűtés a lakásban. Az ebben a helyzetben lévők aránya a szegényebb EU-s országokban – mint amilyen például Románia és Bulgária – a 30%-ot is elérheti.
Romániának 2020-ig 580 ezer főt kellene kiemelnie a szegénységből, ugyanakkor a szegénység kockázata a fél országot, 9 420 000 embert fenyegeti (2008-as adat).
“Ne csak beszéljünk a szegényekről”
A kérdés a tagállamok számára úgy tevődik fel: hogyan ültessük életbe a megszorító intézkedéseket, hogy az ország fejlődése fenntartható legyen, ugyanakkor továbbra is segítsük a legkevésbé privilegizáltakat? A válasz: a szociális intézkedéseknek is olyan bátraknak kell lenniük, mint a gazdasági megszorításoknak.
A döntéshozók „történelmi lépésnek” nevezték a vállalást, hogy 20 millióval csökkentjük a szegények számát az EU-ban. Szolidaritást szorgalmaztak tagállamok és az egyes országok régiói, polgárai között. Az európai polgárok 65%-a elégedetlen azzal, ahogyan a szegénység és társadalmi kirekesztés problémáját kezelik az EU-ban, tehát sürgősen tenni kell valamit. Fontosnak nevezték az innovatív szociális programok eredményeinek megosztását, így a tagállamok segíthetnek egymásnak.
Nemcsak a tagállamok minisztereiben kell legyen elég politikai elkötelezettség a vállalások betartására. Mivel a központi intézkedéseket, stratégiákat a regionális és helyi szervek, intézmények ültetik életbe, és ők szembesülnek azzal igazán, mi történik „a terepen”, azaz az emberekkel a mindennapokban, ezért kulcsfontosságú velük is folyamatosan tárgyalni.
A nemzeti romastratégiákat év végéig várja a tagállamoktól az Európai Bizottság, és 2012 tavaszára fogják kiértékelni azokat. 10-12 millióan élnek az EU-ban „harmadik világbeli” körülmények között, ami elfogadhatatlan; a tagállamoknak az életszínvonalbeli különbségeket csökkentő stratégiákat kell kidolgozniuk, illetve egy monitoring rendszert, amellyel követni lehet, mi zajlik a terepen, és ellenőrizni a változásokat. Elkötelezettséget várnak a tagállamoktól a romastratégia ügyében, hiszen a marginalizált közösségek integrálása az egész társadalom érdeke.
Andor László foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős EU-biztos bejelentette, növelni akarják a Szociális Alapból nyerhető támogatás elköltésének hatékonyságát. Az alapnak rugalmasabbnak kell lennie, hiszen a legfontosabb uniós eszközről van szó, amely egyenesen az emberekbe fektet be. Új, innovatív szociális programok kellenek, és okos, fenntartható gazdasági növekedés.
Sonja Leemkuil, az Európai Szegénységellenes Hálózat tagja szerint a szegénység nem feltétlenül személyes probléma, hanem szervezési: annak következménye, hogyan osztjuk el a javakat a társadalomban. Mindannyian munkát szeretnénk megfelelő fizetésért – érvelt a nyakkendős európai döntéshozókkal teli terem előtt tartott beszédében. Meg kell hallani a szegények hangját, országosan és nemzetközileg is, beszélni kell az emberekkel, nemcsak az emberekről. Hallgassuk meg a szegényeket, és vegyük figyelembe a véleményüket – szólította fel a döntéshozókat.
„Nem ehetjük meg a papírt, ti sem ehetitek meg” – utalt a rengeteg jelentésre, kiadványra, memorandumra, ami a szegénység elleni európai politika ügyében eddig termelődött. A problémát az aktivista a szép elméleti stratégiák gyakorlatba ültetésében – pontosabban a megvalósítás elmaradásában – látja. A nyakkendős döntéshozók megtapsolták Sonia Leemkuilt, és több felszólaló is visszautalt „megható” beszédére. Ám érdemi választ a kérdésére, miszerint mi fog történni a szegénységben élők találkozóján megfogalmazott javaslatokkal, nem kapott.
Perzsára hívott tagállamok
A tanácskozáson nem mindegyik országot – köztük Romániát és Magyarországot sem – képviselték miniszteri szinten. Összesen mintegy tucatnyi felszólaló volt a tagállamok képviseletében, és arról kellett (volna) beszélniük, az utóbbi egy évben mi történt a szegénység elleni küzdelem terén az országukban. A végén elvileg kérdéseket is kaptak, ám a moderátor bosszantó arroganciával sokszor letorkollta a kérdezőket, főleg ha azt firtatták, „ha van pénz, miért a bankokra költik”, vagy arra hívták fel a figyelmet, hogy amiről a miniszterek tudnak és beszélnek, az nem biztos, hogy egyezik a valósággal.
Egy civil arra panaszkodott, a szakszervezeteket szabályszerűen zsarolják, örülniük kell, ha megmaradnak az állások, ha csökkentett fizetéssel is, de a minimálbér nagyon kevés, abból nem lehet méltósággal megélni. Egy szociális munkás felrótta, csak beszélnek arról, hogy ez a terület mennyire alulfinanszírozott, ám az ezen való spórlás és „az ignorancia a végén sokba fog kerülni”.
Valódi párbeszédre a plenárison idő sem volt, de azért érdekes információkat lehetett megtudni a „perzsára hívott” miniszterektől. Írországban például a bankrendszer újraindítása minden egyes embert érintett, és hatalmas a kihívás, hogyan hangolják újra a szociális rendszer egyensúlyát. 14,3%-ra nőtt a munkanélküliség, ezért a prioritás a szegénység elleni küzdelemben a foglalkoztatás növelése.
Portugáliában augusztusban nagyszabású szociális programot indítottak, amely 3 millió embert érint; sérülékeny családokra, kisnyugdíjasokra, fogyatékkal élőkre koncentrálnak a civil szervezetekkel együttműködve. Szociális konyhákat működtetnek, mikrohiteleket nyújtanak, bátorítani próbálják a szociális gazdaságot, azaz egy integrált stratégiát próbálnak gyakorlatba ültetni. Belgiumban a gyermekszegénység elleni küzdelem a prioritás, ezért növelték a gyermekek után járó segélyt. Spanyolországban elsősorban a foglalkoztatottság növelése a cél, személyes tanácsadást és képzéseket nyújtanak a munkanélkülieknek.
Románia képviselője szerint a sokgyerekes szegény családok jelentik a legfőbb problémát. Az alulképzett réteget tovább kell képezni, a kis- és középvállalkozásokat pedig támogatni, mert új munkahelyeket teremtenek – mindezt főleg uniós forrásokból finanszírozva.
Mamutprojekt helyett kis helyi kezdeményezések
A résztvevők témák szerint munkacsoportokra oszlottak – itt 50 vagy még több fős „kiscsoportokra” kell gondolni, és igyekeztek az adott témát körüljárni és javaslatokat, ajánlásokat megfogalmazni pl. a gyerekvédelemmel kapcsolatban. A generációról generációra újratermelődő szegénység ördögi körét kellene megtörni, de hogyan?
A tagállamok előtt álló kihívás, hogyan adjanak több pénzt a gyermekvédelemre. Kritikusak lehetnek a korai gyerekkorban biztosított szolgáltatások: ezekre kell fókuszálni. Bulgáriában például, ahol a lakosság 9%-a roma, a roma gyerekek 80%-a nem vesz részt óvodai oktatásban. Az oktatás reprodukálja az egyenlőtlenséget, ezért az iskoláknak befogadóbbaknak kell lenniük. A roma és migráns gyerekek kulturális hátterét és speciális igényeit ismerni kell, hogy hatékony legyen bármiféle beavatkozás.
A családok szegénysége elleni harc fontos, de nem elégséges a gyermekszegénység leküzdésében, ugyanakkor nem kellene csak azért kiemelni a gyerekeket a családból, mert a család szegény, és emiatt nem tudja megfelelőképpen nevelni őket – meg kell találni egyfajta finom egyensúlyt a kérdésben – mondták a gyermekvédelemmel foglalkozó résztvevők, akik valódi, helyi kezdeményezésű, nem kívülről kikényszerített mikroprojekteket szorgalmaznak kisközösségi szinteken. A finanszírozásnál eddig a nagyobb – regionális vagy országos lefedettségű – szervezetek voltak előnyben, pedig szociális téren a kis helyi programok nagyon fontosak, és ami még lényegesebb: fenntarthatóbbak.
Integrált szociális szolgáltatások kellenek, és bátorítani kell a társadalmi innováció „termékeinek”, azaz jó projekteknek, gyakorlatoknak a terjedését – értettek egyet a küldöttek. Ám nem elég tudni azt, hogy jól működik egy projekt, hogy az adaptáció hatékony legyen, azt is kell tudni, miért működik.
“Alkeszek”, “skizók” hátrányban
A találkozó talán legeredményesebb eleme az volt, hogy a résztvevők a workshopokon megismerkedhettek néhány olyan projekttel, amelyet akár adaptálni lehet máshol is az EU-ban. A Szociális Alap által támogatott lengyel projektek közül mi egy integrált képzési központ, illetve egy mentális betegeket foglalkoztató panzió működésével ismerkedtünk meg.
A Társadalmi Integráció Klub – jellegzetes helyszínen, egy igazi, komcsi blokknegyedben – voltaképpen egy képzési és foglalkoztatási központ, ahová elsősorban az idősebb korosztályt, a munkanélkülieket, szenvedélybetegeket várják. A klubba való belépés előnyökkel, de felelősséggel is jár, az egyik legfontosabb feladata, hogy visszavezesse a munka világába az embereket, és újra megtapasztalhassák a társadalmi felelősséget.
Csoportokat szerveznek, ahol a résztvevők hozzájuk hasonló sorsú emberekkel megbeszélhetik a problémáikat; a résztvevők személyes konzultációkon is részt vesznek, és igényeiktől függően részt vehetnek a képzéseken. Vannak műhelyek, illetve partner szervezetek, ahol társadalmi munkát lehet végezni. Emellett állásbörzéket is szerveznek.
A Transindex kérdésére, miszerint miből élnek ezek az emberek, és kapnak-e munkájukért pénzt, a központ vezetője elmondta: az állam támogatásán kívül (a munkanélküli segély pl. az első 3 hónapban 191 euró, utána további 3 hónapig 149, majd fél évig 13,5 euró) órabért is kapnak. A műhelyekben például régi bútorokat alakítanak át, vagy ajándéktárgyakat készítenek, ezért óránként 2 eurót kapnak, de hetente csupán pár órát dolgoznak. A központ tehát nem alkalmazza őket, inkább „visszaneveli” a rendszeres munkára, hiszen a munkanélküliek egyik legfőbb problémája a napi rutinból való kiesés, hogy fel kell kelni és pontos időre valahová be kell menni.
 |
||
A Pana Cogito panzió 21 alkalmazottja – köztük recepciós, kertész, szakács, szobalány – mentális betegségben (többnyire skizofréniában) szenvedő ember, akik roppant hátrányos helyzetben vannak a munkaerőpiacon, hiszen ki akarna alkalmazni egy instabil, esetleg hetekre kimaradó személyt.
Ezt úgy oldották meg, hogy a személyzet több váltásban dolgozik, és 4 óránál nem többet. Vannak pszichológusaik, orvosaik, akik rendszeresen konzultálnak az alkalmazottakkal, akik, ha valamilyen gondjuk van, szólnak, és megpróbálnak segíteni nekik.
A Pana Cogito célja amellett, hogy egy hátrányos helyzetű társadalmi csoportot integrál vissza a munkaerőpiacra (ajánlólevelükkel bárhol elhelyezkedhetnek a szakmában a gyógyult betegek), hogy jó minőségű szolgáltatásokat nyújtson. Vendégeik nagy része nem is tudja, hogy egy „különleges” szálláshelyet foglalt le Krakkóban, ám utólag sokan vannak, akik már így ajánlják tovább ismerőseiknek, hogy itt misszió is van, nemcsak vendéglátóipar.
Kérdésünkre, miszerint megkapják-e ugyanazt a fizetést, mint amit egy hasonló panzióban hasonló munkáért kapnának, a menedzser elmondta: kevesebbet kapnak, mivel az állam által nyújtott támogatás és a fizetésük összege felső plafonhoz kötött, 1200 zloty (273 euró) lehet maximum egy hónapban.
Nemcsak szegények vagyunk, de pesszimisták is
Míg az EU polgárai nagy átlagban optimistának mutatkoztak saját helyzetükkel kapcsolatban, a legpesszimistábbak Magyarország, Bulgária és Románia lakói. Egy -10/+10 skálán a válaszolónak a saját személyes helyzetét kellett értékelnie, itt a lista élén 7,5-tel Dánia áll, Magyarország -0,3, Románia és Bulgária -0,9-es értékkel az utolsó helyeket foglalja el. Arra a kérdésre, hogy az öt évvel ezelőtti helyzetükhöz viszonyítva jobban vagy rosszabbul állnak-e, ugyancsak e három ország polgárai adták a leginkább pesszimista válaszokat: -100/+100-as skálán mérve Magyarországon -41, Bulgáriában -48, Romániában -43 értéket adtak meg átlagban a válaszolók. Az utóbbi öt évben a legdrasztikusabb romlást a görögök tapasztalták meg: -64 a válaszok átlagértéke.
A munkahelyükkel a legelégedetlenebbek a magyarországiak: a -10/+10 skálán -3-as átlagértéket mértek az országban. A következő a lista alján Románia -2,7-tel. Ha az öt évvel ezelőtti helyzethez viszonyítják, a görögök a legelkeseredettebbek a munkahelyi helyzetük miatt: -100/+100-as skálán -43-as az országos átlagérték. Rögtön utána Románia következik -41-gyel, illetve Litvánia és Magyarország -39, illetve -38-as értékkel. Magyarországon és Romániában a legkevésbé optimisták az emberek, hogy a munkahelyi helyzetük az elkövetkező egy évben javulni fog.
A háztartások anyagi helyzete tekintetében az EU-átlag javulásra utal, ám azon hét tagállam közül, ahol a helyzet rosszabbra fordulását érzékelték, ismét Románia, Bulgária és Magyarország a legpesszimistább a -10/+10 skálán -2,1, -2,3, illetve -2,5 értékkel. A háztartásuk anyagi helyzetének rosszabbodását az öt évvel ezelőtti időszakhoz képest ismét leginkább a görögök szenvedték meg: -100/+100-as skálán -73 az országátlag. Utánuk ismét Magyarország és Románia következik -55-tel.
Míg az átlag EU-polgár saját helyzetével inkább elégedett, országa általános helyzetével elégedetlen: az EU-s átlag -2,9 a -10/+10 skálán. A romániaiak a -7,3-as értékükkel itt is alulmúlják a többséget, a legborúlátóbbak a görögök -8,5-tel. Öt évvel ezelőtt a tagállamok többsége sokkal jobban állt a válaszadók szerint; az elkövetkező egy évben a többség nem vár javulást.
A megélhetési költségek a nagy többség szerint növekednek, és a helyzet csak rosszabbodni fog; Romániában a -10/+10 skálán -7 az átlagértéke az elégedetlenség mutatójának. Az energiaárak egyre magasabbak, a helyzet rosszabb lett és tovább romlik e téren; ugyanígy egyre kevésbé engedheti meg magának valaki, hogy lakást vásároljon – vélik az EU-ban.
Országa egészségügyi ellátórendszerével nem meglepő módon ismét a romániaiak a legelégedetlenebbek. EU-s szinten az 1,2 érték azt mutatja, összességében elégedettek a polgárok ezzel a szolgáltatással, ehhez képest a romániai -5,1 nagyon alacsony. A múlt szépíti-e meg az emlékeket, vagy 5 évvel ezelőtt is rossz volt, csak nem ennyire: -79 az átlagérték az „öt évvel ezelőtt jobb volt” kérdés -100/+100-as skáláján, és ismét ez a legkisebb EU-szinten. Az egészségügyi ellátás javult a gazdagabb országokban, és romlott a szegényebb államokban – vonja le a következtetést az Eurobarométer-jelentés.
A nyugdíjrendszerekkel kapcsolatban EU-szerte óvatos aggódás tapintható ki, inkább negatívan (-1,5) értékelik a jelenlegi helyzetet. Ismét negatív rekorder Románia -6,2-vel, utánunk már csak Görögország pesszimistább 6,3-mal. A többség szerint jobb volt 5 éve, és még rosszabb lesz egy év múlva. A munkanélküliek segélyezésének jelenlegi módjával a többség inkább elégedetlen (-1,2), de Romániában a leginkább elégedetlenek az emberek (-6,3). Csupán 11 tagállamban billen át a mérleg az „inkább elégedett” felé.
Az etnokulturális, kisebbségi-többségi kapcsolatokat az EU-ban az átlag épp hogy pozitívnak látja (0,1), de úgy véli, az utóbbi öt évben romlott a viszony a különböző kulturális hátterű csoportok közt, és további romlás várható egy éven belül. Érdekes módon Görögországban látják a legrosszabbnak a kisebbségi-többségi kapcsolatokat (-2), Magyarországon ez az érték -1,1, Romániában -0,4. Azok, akik folyamatos pénzhiánnyal küszködnek, alacsony iskolai végzettségűek, kétkezi munkások, illetve a 44-54 korcsoport férfi tagjai közé tartoznak, azok hajlamosabbak negatívabban látni ezt a viszonyt.
Általánosságban az EU-ban inkább optimisták a polgárok, reménykednek a gazdasági válságból való kilábalásban. Ugyanakkor megállapítható, hogy a súlyos pénzügyi krízis sújtotta Görögország és Portugália, a balti államok közül Lettország, Litvánia, és a keleti posztszovjet országok, Magyarország, Románia, Bulgária lakói értékelik a legrosszabbul saját helyzetüket és az országét egyaránt.