Egy óra sötétség, hogy megtaláljuk a fényt!

Lassan elérkezik a Föld Órája, a világ legnagyobb önkéntes akciójának estéje. Március 26-án este 20.30-kor ismét sötétbe borul a Föld, hogy így ünnepeljük együtt 1,3 milliárd emberrel azt a 60 percet, amelyet bolygónk jövőjéért áldozunk. Az idei akció során nemcsak a tudatos életmód fontosságára hívja fel a figyelmet a WWF, de megemlékezünk a japán katasztrófa áldozatairól is – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel közleményében a WWF Magyarország.

A 2007-ben Ausztráliából indult akció mára nemcsak a világ legnagyobb klímavédelmi mozgalmává nőtte ki magát, de évről évre rekordokat döntöget.

Tavaly a csatlakozók száma elérte az 1,3 milliárd embert, idén pedig a csatlakozott országok száma mutatja, hogy még mindig nem érte el határait az akció. A tavalyi 128 csatlakozó ország után ugyanis idén hivatalosan 133 országban alszanak ki majd a fények március utolsó szombatján. A Föld kontinensei közül mind a hat letette voksát a Föld mellett, az összes G20 tagország és a világ 25 legnagyobb városa is csatlakozik a Föld Órájához. Olyan világszerte ismert ikonok borulnak majd sötétbe, mint a gízai piramisok, az Eiffel-torony, az athéni Akropolisz, a Buckingham-palota és a Big Ben, a római Colosseum és az Empire State Building.

A látványosságok mellett hírességek sora színesíti az akciót. Idén Miranda Kerr szupermodell csatlakozott a Föld Órája nagykövetek illusztris táborához, olyan nevek közé, mint Cate Blanchett, Edward Norton, az ENSZ-főtitkár Ban Ki Mun, Gisele Bundchen és Tom Jones.

2011-ben azonban nemcsak a 60 perc hoz változást a Földnek. Az akció szervezője, a WWF a világ egyik legnagyobb természetvédelmi szervezeteként arra kéri a résztvevőket, hogy 21.30-kor, amikor a fények visszatérnek, kezdjék meg új, tudatos életüket. A pazarló életmód helyett a mindennapokban igyekezzünk fenntartható módon, környezetünket óvva cselekedni, hogy a bolygó a jövő generációi számára egy élhető hely legyen.

Ennek fényében számos nagyváros tartós környezetkímélő megoldások bevezetését is tervezi. Az ausztráliai Sydney utcáin és parkjaiban LED-es közvilágításra váltanak.

A kínai Shenyangban 38.000 hektár földet fognak újra-erdősíteni, Svédország városai pedig egymással versenyeztek a Föld Órája főváros 2011 címért. Malmö városa kapta végül a kitüntetést a néhány évtizeden belüli zéró szén-dioxid kibocsátás elérésére benyújtott tervéért. Ez még azonban csak a kezdet, a városvezetés célja, hogy Malmőt 2030-ig kizárólag megújuló energia lássa el.

A környezettudatos gondolkodásra kéri a WWF hazánkat is. A magánemberek, csatlakozó vállalatok, intézmények és települések egyaránt megtehetik vállalásaikat, és be is mutathatják azt a www.foldoraja.hu oldalon.

Magyarország negyedik éve ünnepli a 60 perc sötétséget, olyan ikonikus épületei kapcsolják majd le fényeiket, mint a Lánchíd, a Parlament, a Duna Korzó, a New York Palota, az egri székesegyház, az egri Minaret, a Nemzeti Színház, a kecskeméti Cifra Palota, a siófoki Víztorony és a kaposvári Nagyboldogasszony Székesegyház is.

2011-ben a fővárosi repülőtér teljesen lezárja az egyik kifutópályáját a Föld Órája időtartama alatt. Ekkor kialszanak a pályafények, a bevezető fénysor, és a földetérési-zóna speciális lámpái.

A legszebb épületeink között a Budai vár is lekapcsolódik, és már hagyományt teremtve itt tartja a WWF Magyarország a központi lekapcsoló eseményt. A Savoyai teraszon fél nyolctól kutyás bemutatóval, fényfestéssel és egyéb érdekes programokkal várjuk az érdeklődőket, a lekapcsolás után pedig megkezdődik a tűzzsonglőrök és dobosok segítségével az év legjobb utcabálja. Mindenkit várunk saját hangkeltő eszközeivel, legyen az kongadob vagy éppen fakanál és fazék. Az esemény fényét Varga Líviusz a Qiumby-ből, Demcsák Zsuzsa a Külügyminisztérium, az Európai parlament és az Európai Bizottság közös Kapcsold ki! kampányának klímanagykövete, és a kalandor Rakonczay házaspár is emeli..

Szegeden is hasonlóan érdekes programokkal vár a WWF és Közép-Európa legzöldebb egyeteme, de az ország többi pontján is események sora zajlik majd a sötétben, erről bővebb információ a www.foldoraja.hu oldalon található.

A két hivatalos esemény helyszínén a lekapcsolást megelőzően egy rendhagyó eleme is lesz az estének. Egy perces csenddel emlékezünk meg a nemrégiben Japánban történt katasztrófa áldozatairól.

A tragikus esemény ismét rávilágított, milyen sérülékeny az emberiség és a társadalom, ha a természet pusztító erejével kell szembe néznie. Alapjában véve a természetnek számos önműködő, belső védelmi mechanizmusa van, amik csökkentik a természeti katasztrófák pusztítását, vagy éppen megtisztítják a környezetet a szennyezésektől. A természeti katasztrófákat nem lehet megelőzni, de a természetes “védművek” óvásával sokat tehetünk azért, hogy mérsékeljük a hatásaikat. Ezért fontos a Föld lakóinak tudatos életmódja, mely egy jobb, élhetőbb jövőt biztosít mindannyiunk számára, és harmóniát teremt az emberiség és a természet között – áll a közleményben.

Forrás: Objektív Hírügynökség

Szólj hozzá!