Többször meséltem már tréfásan, de egyre keserűbb szájízzel, hogy akkor voltam kollégáimmal leginkább szabad a sajtóban, miután privatizálták munkaadó cégem, a Zombori Rádiót. Közel harminc évet töltöttem ebben a médiaházban, amely soha nem volt, nem lehetett független az alapítójától. Az igazgatók, szerkesztők munkába menet előbb kötelezően betértek a „komitétba”, vagyis a községi pártbizottságba, a Szocialista Szövetség irodáiba, később kinevezésük a helyi önkormányzattól függött, és a demokratikus hatalom már nem tartott igényt a reggeli tájékozódó-tájékoztató kávézásokra, de magára a Zombori Rádióra se. Így került magánosításra.
A privatizáció ebben az esetben is ugyanolyan sikertelen volt, mint a vajdasági magánosítások egynegyede, amelyek következtében több mint 200 000 dolgozó maradt munka nélkül. A Zombori Rádió új tulajdonosát az alkalmazottak nyolc hónap alatt egyszer látták, a tőle várt fizetést pedig egyszer sem. Így történt, hogy az idén negyvenesztendős, mindvégig közszolgálati feladatokat ellátó médiaház dolgozói külső befolyástól mentesen – a vonatkozó törvényt természetesen tiszteletben tartva –, saját tapasztalatukra, szakmai ismereteikre és véleményükre hagyatkozva végezték tevékenységüket.
Álszabadság volt ez, az újságírók hivatástudata és a köröttük támadt egzisztenciális vákuum idegjáték-küzdelme. A globális problémák mikro-szintű, szinte laboratóriumi kísérletre hasonlító kiélezése a következő eljárás nyomán: végy néhány tapasztalt, összecsiszolódott kollektívává érlelődött újságírót, vond meg a fizetésüket, tedd lehetetlenné munkakörülményeiket, majd figyeld, meddig tart bennük a büszkeség és a kötelességtudat, miként válnak páriává a korábban látogatott társadalmi körökben, hogyan lesznek szellemileg és erkölcsileg képlékennyé. A kísérlet befejező szakaszában az így megdolgozott újságírók alázatos kiszolgálói lennének bármely munkát kínáló médiának.
A szerbiai újságíró társadalom ugyanezen kísérlet alanya, azzal, hogy a folyamatok lassabb tempóban haladnak. Az Európai Újságírók Szövetségének értékelése alacsonyra minősíti a szerbiai sajtószabadságot, kiemeli, hogy az újságírók biztonsága nem szavatolt, a média általánosságban rossz anyagi helyzetben van, és rend szerint rossz viszonyban állnak egymással az újságírók meg a munkaadóik, illetve a politikusok. Mindennek tetejében a tájékoztatást olyan törvény szabályozza, amely rendkívül szigorú büntetéseivel az öncenzúra melegágyává vált a sajtóban. A vidéki újságíró még a szenzációgyanús témákba se mer belevágni, mert nagy esélye van, hogy ezzel több információs forrását elveszíti, azok hiányában pedig kirúgják.
A tartományi ombudsman által a kisebbségi sajtó körében végzett tavalyi felmérés azt mutatja, hogy a politika és más hatalmi központok nyomásának leginkább a helyi sajtó van kitéve, amit még tetőz a média gazdasági és politikai függősége, valamint a lehetetlen munkakörülmények. Mindez – és tegyük hozzá, az újságírók alulfizetettsége – közvetlenül kihat a tényszerű, hiteles és gyors, felelős tájékoztatás ellehetetlenülésre, vagyis a sajtó szabadságának megvalósulására.
A Deutsche Welle minapi helyzetelemzése szerint a szerbiai médiában a katasztrofális gazdasági helyzet következtében újabb elbocsátások várhatók, újabb sajtószervek szűnnek majd meg, a helyzet legnagyobb súllyal a helyi tájékoztatási eszközökre nehezedik majd. A médiaszférában közel tíz éve tartó tranzíció eddig is a lokális médiát sújtotta legkeményebben, a helyi sajtóban tudják, hogy nincsen kis és nagy szabadság, és azt is, hogy számukra nem létezik sajtószabadság. Az alapító vagy a tulajdonos diktál, az újságíró meg egzisztenciális veszélyeztetésben nem meri megírni az igazságot. Nem azért nincsen sajtószabadság, mert bárki kivédhetetlen eszközökkel korlátozná azt, hanem azért, mert az újságírók képtelenek kivívni maguknak ezt a szabadságot. Többségük az események jegyzőkönyvvezetőjévé lépett vissza, csupán közvetítik az információkat. A szakma az alulfizetettség és a kontraszelekció által elveszítette méltóságát. Az újságírót le lehet fizetni, meg lehet zsarolni, de valós bére a lebecsülés, amit azzal érdemel ki, hogy nem küzd szakmai szabadságáért.
Forrás: Magyar Szó